Milyen B2B értékesítési technikák léteznek?

2025. 06. 27.

Számtalan olyan vállalkozás létezik, amelyik nem csupán magánszemélyeknek értékesíti a termékeit vagy a szolgáltatásait, hanem másik cégeknek is. Nekik kifejezetten nagy szükségük van a B2B értékesítési technikákra, vagyis arra, amikor a Business To Business értékesítés kerül porondra. 

Afelől talán senkinek nincs semmi kétsége, hogy ez a forma teljesen más módszereket igényel, mint amikor magánszemélyeket keresünk meg. Bár mutatnak némi hasonlóságot, de alapjában véve a siker érdekében másféle kommunikációra van szükség.

Éppen ezért mai blogbejegyzésünkben erre a témára fogunk fókuszálni, ugyanis a tapasztalataink azt mutatják, hogy bizony elkél a segítségünk ezen a területen is. Sok vállalkozás házon belül próbálja megoldani úgy, hogy közben az alkalmazottai a sötétben tapogatózva, saját meglátásaik alapján próbálnak ügyfeleket szerezni. Azonban a kísérletezésnek vajmi kevés helye van egy jól szervezetten működő vállalkozásban, így mindenkinek, aki a B2B értékesítésben érintett, azt tanácsoljuk, hogy vegye igénybe call centeri szolgáltatásainkat.

Mit kell tudni a B2B értékesítési technikáról?

Ahogy már fentebb is írtuk, merőben másként kell megközelíteni a cégeket, mint a magánszemélyeket. Mutatunk is néhány fontos módszert:

  • Tanácsadói szerepben is meg lehet keresni a leendő ügyfeleket, ahol a problémáikat, nehézségeiket meghallgatva, személyre szabott problémamegoldással állhatunk elő.
  • Helyezhetjük a hangsúlyt a szolgáltatásunk, termékünk értékeinek megismerésére is, amellyel ha tisztában van a másik cég, akkor máris érzi, megoldást jelenthetünk a problémájára.
  • Próbálkozhatunk közvetlen értékesítéssel akár hideghívás alapján is, ez nehezebb menet, de szakértelemmel ebből is sok sikeres üzlet bonyolítható le.
  • Ügyfélajánlások alapján is bővíthetjük a partnereink sorát, itt a hangsúly az ajánláson, valamint annak kiaknázásán van!

Bár látszólag ezeket könnyű csinálni, a gyakorlat azt mutatja, hogy mégis sokan elvéreznek benne. Hogy miért is? Mutatjuk!

Fontos a képzettség!

Korábbi blogbejegyzésünkben, ahol a hideghívások mibenlétét taglaltuk, már kiemeltük, hogy mennyire lényeges az, hogy a hívó fél kellő szakértelemmel rendelkezzen.

Call centerünkben olyan emberek dolgoznak, akik folyamatos képzéseken vesznek részt, ismerik a telefonos értékesítés minden csínját-bínját, míg ügyfeleinknél nem a telefonálásra szakosodott kollégák dolgoznak. Számukra meg kell hagyni azt, hogy azt csinálják, amihez értenek – mi pedig hozzuk nekik az üzletet.

Ne bízza a véletlenre!

Úgy, ahogy az alapos és körültekintő tervezés is létfontosságú egy vállalkozás életében, úgy a kivitelezés, a munkafolyamatok szervezése sem történhet ad hoc módon. Ez a szervezettség az adminisztráció területén éppúgy lényeges, mint az értékesítésben.

Csakhogy míg a dokumentumokat előre lefektetett szabályok mentén kell megírni, kezelni, addig az értékesítés során a másik fél, a leendő ügyfél rengeteget alakít az előre megírt scripten, az aktuális beszélgetésen, megbeszélésen. Ha ebbe a párbeszédbe egy felkészületlen személy bonyolódik bele, akkor bizony kevés eredményt fog hozni a tárgyalás, ami persze szinte azonnal meg fog látszódni a bevételeken, illetve azoknak az elmaradásán. Ez pedig hosszú távon a cég életébe kerülhet.

Éppen ezért ha úgy érzi, van még mit javítani az értékesítésen, ha jól jönnének a B2B értékesítési technikák az Ön vállalkozásában is, akkor kérje ajánlatunkat, és kezdjük meg a közös együttműködést mihamarabb.